Back

ⓘ Alakzat, retorika. A stíluserények elmélete egyidős a költészettel, az irodalommal, hiszen amióta csak léteznek olyan művészi produktumok, amelyeknek alapanyaga ..



                                     

ⓘ Alakzat (retorika)

A stíluserények elmélete egyidős a költészettel, az irodalommal, hiszen amióta csak léteznek olyan művészi produktumok, amelyeknek alapanyaga a nyelv, léteznek hibák és megvalósítandó elvárások. A retorikai jelenségek két fő kategóriája: alakzatok és trópusok. A két kategória elkülönítése, valamint alkategóriáik meghatározása mindig önkényes. Ebből következik, hogy a definícióik és a kategorizálások koronként és területenként változhatnak.

Homérosz alapján a megnyilatkozásoknak a következő tulajdonságokkal kell rendelkezniük:

  • édesség és kellem,
  • tömörség.
  • egyszerűség,
                                     

1. A jó szónok jellemzői, feladatai

Az a szónok, aki ezeknek birtokában van, képes megfelelő módon, elegánsan kifejezni magát, erényei pedig a következők:

  • szerkesztettség compositio,
  • választékosság elegantia,
  • fenség dignitas.

Cicero szerint egy szónok akkor végzi tökéletesen feladatát, ha egyszerre:

  • meggyőz,
  • tanít,
  • megindít,
  • gyönyörködtet.
                                     

2. A normától való eltérés

A normától való eltérések kategorizációja már Platónnál és Arisztotelésznél is jelentkezett. A négy retorikai művelet az ő munkáik alapján határozható meg:

  • felcserélés,
  • hozzáadás,
  • elvétel,
  • átalakítás.

Quintilianus a barbarizmusnak három fajtáját különíti el:

  • idegen szavak átvétele,
  • indulattól fűtött durva megszólalás,
  • a négy átalakító retorikai művelet révén megváltoztatott szóalakok.

A négy átalakító retorikai művelet révén megváltoztatott szóalakok használatát adjekciós, detrakciós, transzmutációs és inerziós alakzatoknak nevezi.

Már az ókor elméletírói is felismerték, hogy a nyelvi hibák és az alakzatok szorosan összefüggenek, mert a beszédet megszépítő figurák ugyanazzal az eljárással jönnek létre, mint a barbarizmusok és szoloicizmusok. Annak megítélése, hogy mi számít hibának, és mi számít díszítménynek, meglehetősen önkényes. A legtöbb elméletíró szerint a különbség a tudatosságban rejlik.

Az alakzatokat és a trópusokat eltérésekként definiálják a hagyományos beszédmódtól, esztétikai funkciókat tulajdonítanak nekik. Ez a funkció az állandó használat során eltűnhet, a figura kiüresedhet automatizálódhat.

                                     

3. Mindennapi hibák mint alakzatok

Az ókori szerzők azt is felismerték, hogy az alakzatok és a trópusok átszövik a mindennapi nyelvhasználatot. A hagyomány a nyelvi hibát a szándékosság intencionalitás alapján definiálja alakzatként. Quintilianus szerint a hiba természetes velejárója a nyelvhasználatnak. A nyelvművészek hozzák létre a nyelvet, és azok a nyelvi hibák, amelyeket a gyakorlat usus megszilárdít, alakzatként rögzülnek. A trópusok és alakzatok tehát nem alkotnak másodlagos nyelvi kódot, különálló rendszert, amelyhez külön szintaxist és szemantikát lehetne rendelni, hanem a nyelv részeiként funkcionálnak.

                                     

4. Definíciós és egyéb nehézségek

A definíciós problémák mellett az ókori szerzők további nehézségekbe ütköztek, amelyek közül a legtöbb megoldása a mai napig várat magára. Quintilianus elméletében a retorikatudomány két jelentős problémája bontakozik ki: egyrészt nehéz megállapítani, meddig terjednek a retorikai jelenségek határai, milyen módon lehet definiálni és körülhatárolni az alakzatokat, másrészt annak bizonyítása is nehéz, hogy egyszerűen nyelvi jelenségek-e a trópusok egyéb hasonló jelenségek mellett. A görög retorikákban már a Kr. e. 3–2. században elkülönülnek egymástól az alakzatok és a trópusok. Valószínűleg a sztoikusok és a pergamoni grammatikusok különítették el őket először. Arisztotelész a Poétiká ban már tipizálja is a szóképeket.

Arisztotelész szerint a trópusok megvalósulhatnak:

  • fajról fajra vagy,
  • analógia alapján,
  • nemről fajra történő átvitel eredményeként.

Az alakzatokat és a trópusokat Quintilianus is külön tárgyalta. A trópust így definiálta: egy szó vagy kifejezés jelentése áttevődik a saját jelentéséből egy másik jelentésbe. Megkülönböztetett szó- metafora, metonímia és gondolattrópust. Ezzel szemben az alakzatra ezt a definíciót alkotta meg: a köznapi beszédmódtól való eltérés a szófűzésben. Már Quintilianus is felismerte, hogy az alakzatok és a trópusok között vannak átfedések pl. irónia.

Az alakzattól elkülönülő trópust már az ókorban is mentális műveletvégzés eredményének tekintették. Úgy gondolták, hogy a trópus megnevezhet olyan dolgokat, amelyre a szövegalkotó nem tud a saját nyelvéből megfelelő kifejezést találni, valamint olyan jelentéstartalmat, amely érzékeltetésére az eredeti szó nem képes. A trópus segítségével a megnyilatkozó felkeltheti a befogadó érdeklődését, ugyanis a befogadónak a képek rejtvényét meg kell fejtenie. Quintilianus azt is felismerte, hogy a szövegkörnyezetből derül ki, hogy egy szó eredeti vagy figurális értelemben van használatban. Az értelmezés folyamatában meghatározó tényezőknek tekintette a beszédszituációt és a kontextust.

A trópusok dekódolásának problémáját nem is annyira a klasszikus ókor, hanem inkább a kései antikvitás és a korai középkor elméletírói igyekeztek megoldani. A problémafelvetés a biblikus szövegek értelmezése kapcsán került előtérbe.



                                     

5. Átalakító műveletek

A retorikai jelenségek a legegyszerűbb, hagyományos megközelítés értelmében valamilyen átalakító eljárás vagy művelet eredményei. Ez a definíció feltételez egy "normál formát”. A korai alakzatelméletek írói Arisztotelész, Quintilianus stb. úgy gondolták, hogy a vétséget a költői szándék teszi erénnyé.

A klasszikus értelmezés szerint a barbarizmus egy meghatározott nyelvi egység, általában egyetlen szó átalakítása nem helyes görög beszéd, ezzel szemben a szoloicizmus egynél több nyelvi elemé vagy egy gondolati egységé provinciális nyelvhasználat. Utóbbinak hagyományosan négy típusát különítik el:

  • normától eltérő szórend,
  • vonzatok vagy vonzatszerűen összetartozó terminusok formájának megváltoztatása,
  • szószerkezet szükségtelen bővítése.
  • szószerkezet hiányossága,

Arisztotelész azonban már felismerte, hogy a barbarizmusokat és a szoloicizmusokat nem lehet élesen elkülöníteni. A neoretorikai hagyomány az alakzatot metabolét a következőképpen definiálja: olyan rögzített és hagyományozott nyelvi forma, fordulat, kifejezésmód, amelynek megszerkesztése, illetve hangoztatása révén hatásosabb, hatékonyabb lesz a közlés az információ lényegének hangsúlyozásával vagy az érzelmek felkeltésével, valamint szövegösszetartó erejűek. Az alakzat megvalósulhat mint:

  • a mondat jelentését árnyaló metalogizmus nyelvi jelenség.
  • a szó formáját módosító metaplazmus,
  • a mondat formáját módosító metataxis,
  • a szó jelentését módosító metaszeméma,

Az alakzatok és a trópusok az összes nyelvi szinten megvalósulhatnak.

Fontos megállapítani, hogy minden retorikai rendszer önkényes, és egyik sem tartalmaz örökérvényű kategóriákat.

                                     

6. Források

  • Szabó Etelka: A nyelvi képek és alakzatok szétválasztása a klasszikus hagyományban -
  • Szathmári István főszerk.: A magyar nyelv kézikönyve XV. - Alakzatlexikon - Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2008. -
  • Szikszainé Nagy Irma -
Free and no ads
no need to download or install

Pino - logical board game which is based on tactics and strategy. In general this is a remix of chess, checkers and corners. The game develops imagination, concentration, teaches how to solve tasks, plan their own actions and of course to think logically. It does not matter how much pieces you have, the main thing is how they are placement!

online intellectual game →