Back

ⓘ Kálmán László, nyelvész. Kálmán László nyelvész, a nyelvtudomány kandidátusa, tudományos főmunkatárs, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Elméleti nyelvészet szakcs ..



Kálmán László (nyelvész)
                                     

ⓘ Kálmán László (nyelvész)

Kálmán László nyelvész, a nyelvtudomány kandidátusa, tudományos főmunkatárs, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Elméleti nyelvészet szakcsoportjának docense, Kálmán C. György irodalomtörténész testvére. A közéletben elsősorban 2007-ben lett ismert, amikor ellenindítványt nyújtott be a Fidesz–KDNP népszavazási kezdeményezéséhez.

                                     

1. Életpályája

Középfokú tanulmányait az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájában végezte francia–orosz tagozaton, és ebben az intézményben tett 1976-ban érettségi vizsgát. Az érettségi után az ELTE Bölcsészettudományi karán tanult tovább, spanyol nyelv és irodalom szakon, valamint általános és alkalmazott nyelvészet szakon, ahol 1981-ben szerzett diplomát. 1981 és 1983 között a budapesti Filmtudományi Intézet munkatársaként dolgozott, közben tanulmányait folytatta, és 1983-ban bölcsészdoktori diplomát szerzett, majd 1985-ben a Salzburgi Nyári Egyetemen fonológiát hallgatott. 1984–87 között az MTA Nyelvtudományi Intézetének Tudományos továbbképzési ösztöndíjasa volt. 1986-ban elnyerte a Boursier de la Confédération kutatói ösztöndíját, és egy évet töltött a svájci Genfben. Hazatérése után az MTA Nyelvtudományi Intézete foglalkoztatta 1991-től egészen 2000-ig. Ezután egy éven át ismét külföldön folytatta munkáját docensként Amszterdamban, a számítógépes nyelvészet szakon 1992-ig. Az ELTE BTK Elméleti nyelvészet szakcsoportjának docensi kinevezését 1994-ben nyerte el. 2000 és 2002 között a budapesti Mindmaker Ltd. alkalmazta tudományos főmunkatársként. Ezen irányú tevékenységét a 2003-tól az Applied Logic Laboratory cég keretén belül végezte. Ezzel párhuzamosan részt vállalt a Nemzeti Digitális Archívum munkájában a szemantikai munkacsoportjának tagjaként és az Erasmus Kollégium vezető tanáraként. 2005-től az Erasmus Kollégiumi Tanács tagja is egyben.

Szakmai munkájában és tanári pályáján nagymértékben segítette az idegen nyelvekben való jártassága. Anyanyelvén, a magyaron kívül angol, francia, spanyol, holland, német és orosz nyelven tud kommunikálni. Számítógépes ismeretei kiterjednek a Unix és DOS operációs rendszerekre valamint a Lisp, TeX szakértői színvonalon, C, C++, Python programnyelvek és a HTML leírónyelv ismeretére.

                                     

2. Oktatói munkája

  • Neumann János Számítástudományi Társaság
  • 1988. Unifikációelmélet
  • 1988. Diskurzusreprezentációs elméletek
  • 1990. Bevezetés a diskurzusreprezentációs elméletekbe
  • Groningeni Nyári Egyetem
  • BME Informatikai Kar
  • 1991. Számítógépes nyelvészet
  • 1991-1993. Jelentés és kontextus
  • Amszterdami Egyetem, Számítógépes Nyelvészet Tanszék.
  • 1991-1992. Diskurzusszemantika, Számítógépes mondatelemzés.
  • 2003-2004. Szemantika
  • ELTE Romanisztikai Doktori Iskola
  • 2006-2007. Szemantika
  • 2006-2007. Informatika
  • ELTE Angol Nyelvészet BA
  • 2006-2008. Bevezetés a nyelvtudományba
  • ELTE Anglisztika BA, Germanisztika BA, Keleti nyelvek és kultúrák BA, Ókori nyelvek és kultúrák BA, Romanisztika BA, Szabad bölcsészet Szlavisztika BA.
  • 2000- A nyelvészet területei
  • 2006- Informatika
  • MTA-ELTE Elméleti Nyelvészet Szakcsoport
  • 2004- A formális szemantika logikai alapjai
  • 1993- Konstrukciós nyelvtan
  • 1989-1990. Nem-lineáris fonológia
  • 2000- Számítógépes nyelvészet
  • 2006- Bevezetés a nyelvtudományba
  • 2000- Magyar leíró nyelvtan
  • 2004- Beás leíró nyelvtan
  • 1993-1997. Diskurzus-szemantika
  • 2000- Számítógépes lexikon-modellek
  • 1993- Formális szemantika
  • 1990- Dinamikus szemantika
  • 1990- Számítógépes ismeretek.
  • 1990- Terepmunka, magyar, beás, siketek jelnyelve.
                                     

3. Könyvek

  • Kálmán László–Rádai Gábor: Dinamikus szemantika ; Osiris, Bp., 2001 Osiris könyvtár Tertium non datur
  • Konstrukciós nyelvtan, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2001. ISBN 9638609079
  • Magyar nyelv ; szerk. Kálmán László, Kerner Anna; Raabe, Bp., 2006 Tanári kincsestár
  • Magyar leíró nyelvtan. Mondattan I. Budapest, 2001. Szerkesztette: Kálmán László
  • Kálmán László és Trón Viktor: Bevezetés a nyelvtudományba, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2005. ISBN 9789637094651
  • Papers from the Mókus conference ; szerk. Kálmán László; Tinta, Bp., 2008 Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához, 84.
  • Kálmán László–Nádasdy Ádám: Hárompercesek a nyelvről ; Osiris, Bp., 1999 Osiris könyvtár Nyelvészet
  • Kálmán László–Trón Viktor: Bevezetés a nyelvtudományba ; 2. bőv. kiad.; Tinta, Bp., 2007 Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához, 48.
  • A Lisp programozási nyelv ; Műszaki, Bp., 1989; szerkesztők: Zimányi M., Kálmán L. és Fadgyas T. ISBN 9631081834
  • Kálmán László-Trón Viktor-Varasdi Károly, Lexikalista elméletek a nyelvészetben, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2002. ISBN 9639372293
  • Orsós Anna–Kálmán László: Beás nyelvtan ; MTA Nyelvtudományi Intézete–Tinta, Bp., 2009 Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához, 97.


                                     

4. Interjúk

  • Csúsztatás miniszter-módra, 2009. október 12.
  • Kövér mondatok: Értelmezhetetlen kifejezések, Népszabadság, 2009. október 16.
  • Interjú a Klubrádió Klubdélelőtt c. műsorában mp3, 2007. szeptember 15. Hozzáférés: 2010. október 27.
  • "Kritikámat a gyakorlatba is átültettem” Archiválva 2007. július 24-i dátummal a Wayback Machine-ben, 2007. július 19.
  • Kálmán László, a nyelvész, 2007. július 12.
  • Kálmán László: a nyelvművelés áltudomány, 2009. augusztus 5.
  • Kálmán László internetes obstrukciója, 2007. július 13.
Free and no ads
no need to download or install

Pino - logical board game which is based on tactics and strategy. In general this is a remix of chess, checkers and corners. The game develops imagination, concentration, teaches how to solve tasks, plan their own actions and of course to think logically. It does not matter how much pieces you have, the main thing is how they are placement!

online intellectual game →