Back

ⓘ Darvas József, író. Apja béres volt, az első világháborúban elesett, anyja mint cseléd nevelte fel 4 gyermekét. Kiskunfélegyházán végezte el az Állami Tanítókép ..



Darvas József (író)
                                     

ⓘ Darvas József (író)

Apja béres volt, az első világháborúban elesett, anyja mint cseléd nevelte fel 4 gyermekét. Kiskunfélegyházán végezte el az Állami Tanítóképzőt 1932-ben, nevét pedig Dumitrásról Darvasra változtatta, de állást nem kapott, így napszámos, könyvügynök, lapkihordó, kovácssegédmunkás is volt.

Korán kapcsolatba került a kommunista diákmozgalommal, majd a népi írók mozgalmával. 1933-ban letartóztatták, 2 hónapot töltött a fogházban, majd hazatoloncolták Orosházára. 5 évig rendőri felügyelet alatt állt. 1934-től újságírói tevékenységet folytatott. 1934-ben a Szabad Írásban megjelent novellája miatt újból letartóztatták.

1936–1937 között szerkesztette Vértes Györggyel a Gondolatot, 1937-ben a Márciusi Front tagja lett. Írt a Válaszba, a Kelet Népébe, 1938-ban a Szabad Szó és 1940–1944 között a Kis Újság munkatársa volt. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság szervezésében. 1943-ban Erdei Ferenccel együtt kifejtette a népi baloldal álláspontját a balatonszárszói konferencián.

1945-től aktív résztvevője volt a politikai életnek. 1945-től haláláig országgyűlési képviselő volt. 1945–1956 között a Nemzeti Parasztpárt alelnöke, 1947–1956 között több tárca élén állt.

Bár magát nyilvánosan is ateistának vallotta, 1950-ben állami nyomásra a Bányai Evangélikus Egyházkerület nemlelkészi elnökévé, egyházkerületi felügyelőjévé tették. Tisztségébe február 21-én iktatták be. Az 1952-es egyházigazgatási átszervezés során a két megmaradt kerület egyike, a Déli Egyházkerület felügyelője lett. Ezt a tisztségét 1972-ig töltötte be, előbb Dezséry László, majd Ordass Lajos, végül Káldy Zoltán püspökök elnöktársaként.

1951–1953-ban, majd 1959-től az újjászervezett Magyar Írószövetség elnöke volt. Az 1956-os forradalom alatt a nyílt utcán kis híján agyonverték. 1957–1959 között a Hunnia Filmstúdió igazgatója volt. Ugyanekkor 1957–1959 szerkesztette a Kortárs című folyóiratot. 1957-ben belépett az MSZMP-be, 1960-tól a Hazafias Népfront alelnöke, 1971-től az Elnöki Tanács tagja volt.

                                     

1. Munkássága

Pályáját versekkel kezdte, első verseit 1932-ben közölte a Szivárvány. Első regényei, a Fekete kenyér, Vízkereszttől szilveszterig mindkettő Budapest, 1934 a falusi nyomort tárgyalják. Országjáró élményeiről szóló riportjai és szociográfiai művei, mint A legnagyobb magyar falu Budapest, 1937 és az Egy parasztcsalád története Budapest, 1939 a helyzet tarthatatlanságát ábrázolták. Máról-holnapra Budapest, 1939 című regényében is a falu társadalmán belüli osztályellentéteket ábrázolja, ezt Szakadék címmel drámává dolgozta át 1943, majd filmforgatókönyvet írt belőle 1956.

Patriotizmus és szocialista szemlélet nyilvánul meg történelmi regényeiben, A törökverő ben Budapest, 1938 és a Harangos kút ban Budapest, 1942. 1945 után írt első könyve, a Budapestről szóló Város az ingoványon Budapest, 1945 egyszerre szociográfia, széppróza, önéletrajz és publicisztika. A Kormos ég 1959 az 1956-os forradalom és szabadságharc tragikus eseményeiért való erkölcsi felelősségről; a Hajnali tűz 1961 az 1950-es évek végi szövetkezeti mozgalom konfliktusairól szól.

Részeg eső Budapest, 1963 című regényében, melyet az irodalomkritikusok fő művének tartanak, az 1944-es és 1956-os események okait kutatta. Ezt a regényt is átdolgozta színdarabnak, amelyet 1964-ben mutatott be a Nemzeti Színház.

                                     

2.1. Művei 1944-ig

  • A törökverő. Történeti regény ; bev. Balla Antal; Dante, Bp., 1938 Korok és hősök regényei
  • Egy parasztcsalád története ; Athenaeum, Bp., 1939
  • Harangos kút. Regény ; Dante, Bp., 1942
  • Elindult szeptemberben. Regény ; Dante, Bp., 1940
  • Országom, városom
  • Vízkereszttől szilveszterig. Regény ; Kéve, Bp., 1934
  • Szakadék. Dráma ; Magyar Élet, Bp., 1943
  • Fekete kenyér. Regény ; Viktória Ny., Bp., 1934
  • A legnagyobb magyar falu ; Gondolat, Bp., 1937
  • Máról holnapra. Regény ; Dante, Bp., 1939
  • Állomás. Regény ; Faust, Bp., 1935
  • Gyermekéveimből. Darvas József regénye ; Világosság Ny., Bp., 1936 Nőmunkás regények
                                     

2.2. Művei 1945–

  • Akiket a pacsirta elkísér filmforgatókönyv, 1959
  • Mai magyar drámák / Dobozi Imre: Szélvihar / Darvas József: Kormos ég ; Szépirodalmi, Bp., 1965 Diákkönyvtár
  • Végig a magyar Szaharán. Rajzok, cikkek, tanulmányok. 1940–1944 ; sajtó alá rend. Meggyesi János; Szépirodalmi, Bp., 1961
  • Makarenko. Darvas József előadása a Magyar-Szovjet Barátsági Hónap alkalmából ; Magyar-Szovjet Társaság, Bp., 1951
  • A legnagyobb magyar falu / Orosházi változások ; Szépirodalmi, Bp., 1965
  • Új népért, új kultúráért. Tanulmányok ; Szépirodalmi, Bp., 1956
  • A harminckilences dandár filmforgatókönyv, 1960
  • Októberi köd / Állomás ; Szépirodalmi, Bp., 1970
  • Országúton, városon. Riportok, cikkek, 1936–1940 ; sajtó alá rend. Meggyesi János; Szépirodalmi, Bp., 1960
  • Város az ingoványon ; Szikra, Bp., 1945
  • Tiszántúl. A legnagyobb magyar falu. Orosháza ; Gondolat, Bp., 1957 Magyar világ
  • Virradat előtt. Magyar írók tanúságtétele ; 2. kiad.; Magvető, Bp., 1985
  • Darvas József ifjúkori levelei ; sajtó alá rend., jegyz. Beck Zoltán; Rózsa Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskola–Városi Tanács, Békéscsaba–Orosháza, 1979 Bibliotheca Bekesiensis
  • Kormos ég. Dráma ; Szépirodalmi, Bp., 1959
  • A léleknek kenyere ; szerk., szöveggond. Rádics József; Szépirodalmi, Bp., 1982
  • Magyar írók tanúságtétele. 1944–45 / Darvas József: Város az ingoványon / Déry Tibor: Alvilági játékok / Kassák Lajos: Kis könyv haldoklásunk emlékére / Nagy Lajos: Pincenapló ; Magvető–Szépirodalmi, Bp., 1975 30 év
  • Hazafias nevelés iskoláinkban ; Szikra, Bp., 1952 Magyar Dolgozók Pártja politikai akadémiája
  • Darvas József ifjúkori költeményei ; összegyűjt., bev., jegyz. Beck Zoltán; Megyei Könyvtár, Békéscsaba, 1982
  • Gyűjtőlencse. Riportok. 1936–1944 ; Szépirodalmi, Bp., 1968
  • Légy jó mindhalálig filmforgatókönyv, 1961
  • A térképen nem található. Magyarország felfedezése. Esszé / Pitypang. Színművek ; Szépirodalmi, Bp., 1974
  • Zrínyi. Dráma ; Szépirodalmi, Bp., 1968
  • Szakadék / Kormos ég / Hajnali tűz / Részeg eső ; Szépirodalmi, Bp., 1967
  • Móricz Zsigmond ébresztése. Emlékkönyv ; szerk. Darvas József; Sarló, Bp., 1945
  • Részeg eső. Regény. 1. ; Szépirodalmi, Bp., 1963
  • Hajnali tűz. Dráma ; Szépirodalmi, Bp., 1961
  • Részeg eső. Dráma ; Szépirodalmi, Bp., 1964
  • Képzőművészetünk időszerű kérdéseiről ; Szikra Ny., Bp., 1954
  • Vita a magyar irodalom kérdéseiről. A Magyar Írók Szövetségében 1950 ápr. 11-én Darvas József előadás és vita ; Szikra, Bp., 1950 A szocialista kultúra időszerű kérdései
  • Az író vizsgája. Tanulmányok, cikkek ; Szépirodalmi, Bp., 1968


                                     

3. Források

  • Életrajza a Magyar életrajzi lexikonban
  • Életrajza az 56-os Intézet honlapján
  • Életrajza a MEK-ben
  • Ki kicsoda a Magyar irodalomban? Tárogató könyvek ISBN 963-86071-0-6
                                     

4. További információk

  • Darvas József: Város az ingoványon
  • Darvas József emlékezete. Emlékbeszédek és ajánlások ; szerk. Zilahi Lajos, fotó Váradi Zoltán; Szántó Kovács János Területi Múzeum, Orosháza, 2002
  • Darvas József diákévei Orosházán és Kiskunfélegyházán. Emlékkiállítás az orosházi Szántó Kovács Múzeumban az író születésének 75. évfordulójára. 1987. február–június ; összeáll., forgatókönyv Takács László; Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Békéscsaba, 1987
  • Darvas hiánya – Bertha Bulcsu kortárs írása Darvas Józsefről. In: Bertha Bulcsu: Willendorfi Vénusz. Magvető, 1988. 217. o.
  • Darvas József Irodalmi Emlékház ; bev. Lencsó László; Topai Zoltán, s.l., 1979
  • Lencsó László: Darvas József Irodalmi Emlékház, Orosháza. Ismertető ; fotó Bókay László, Váradi Zoltán; Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Békéscsaba, 1986
Free and no ads
no need to download or install

Pino - logical board game which is based on tactics and strategy. In general this is a remix of chess, checkers and corners. The game develops imagination, concentration, teaches how to solve tasks, plan their own actions and of course to think logically. It does not matter how much pieces you have, the main thing is how they are placement!

online intellectual game →