Back

ⓘ Synergon Informatika Nyrt.. A Synergon Informatika Nyrt. magyarországi székhelyű, informatikai rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó vállalat. A ..



                                     

ⓘ Synergon Informatika Nyrt.

A Synergon Informatika Nyrt. magyarországi székhelyű, informatikai rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó vállalat. A Budapesti Értéktőzsdére és a londoni SEAQ-kereskedésbe 1999-ben vezették be. Árbevétele 2007-ben közel 17 milliárd forint volt. Piaci kapitalizációja majdnem 13 milliárd forint. 2010. október 1-jétől nem szerepel a BUX-kosárban.

2012. októberétől újból a BUX-kosár tagja volt a tőzsédől való kivezetésig.

A vállalat 2015-ben csődeljárást kért maga ellen, majd 2016-ban végleg kivonult a Budapesti Értéktőzsdéről.

                                     

1. Története

A Synergon elődje az 1990-ben létrejött Optotrans és a számítástechnikai termékek forgalmazására szintén 1990-ben átnyergelt Rolitron. A két vállalat – nyolcmillió dollárnyi kockázati tőke bevonásával – 1997-ben olvadt össze Synergon néven. Tevékenységét divíziókra bontva végzi. Külföldi leányvállalata a cseh Infinity AS. A Synergon Csoporton belül a Synergon Informatikai Nyrt., a Synergon Rendszerintegrátor Kft., a Synergon Retail Systems Kft. és a Fibex Kft. adja a forgalom kétharmadát. Alkalmazottainak száma kb. 250 fő.

2008-ban az anyavállalat 100%-os tulajdonában lévő SAO-Synergon Kft. neve Synergon Rendszerintegrátor Kft re változott.

2009-ben a Synergon Rendszerintegrátor Kft. portfoliója bővült, a szakmai kompetenciák a leányvállalathoz kerültek.

2010-ben a Synergon Csoport közlekedés informatikai megoldásokkal bővítette portfolióját és a területen több projekt kivitelezését kezdte meg, köztük a BKV-Futár-t, mely Európában egyedülálló utastájékoztató rendszer kiépítését eredményezheti.

2011-ben a Synergon Csoport jelentős racionalizálást hajt végre, az új menedzsment megtakarítási programot hirdet, egyúttal a cseh leányvállalata az Infinity a.s. felvásárolja az IT Systems a.s. céget.

2012-ben létrehozza a SynCloud termékét a Synergon Csoport, ebben az évben átadja a győri és a soproni közösségi közlekedési projektjét.

2012. májusában stratégiájával összhangban megalapította 100 százalékos tulajdonú szófiai székhelyű leányvállalatát a Synergon Informatika Nyrt. A Synergon Invest Bulgaria EOOD néven létrejött társaság elsődleges feladata a cégcsoport meglévő kompetenciáinak széles körű értékesítése, illetve partneri kapcsolatok kiépítése lesz.

A 2012. májusában bejelentett változások részeként a Synergon Informatika Nyrt. 100 százalékos leányvállalatából, a Synergon Rendszerintegrátor Kft ből öt önálló jogi személyiségű társaság kiválására került sor. Az így létrejött társaságok a Synergon Informatika Nyrt. 100 százalékos leányvállalatai lesznek. A Synergon Csoport célja, hogy a létrejövő vállalatok, - szakmai kompetencia központok - működésükkel erősítsék a vagyonkezelő holding struktúrát, és egyúttal önálló szerepet vállaljanak a cégcsoport eredményes stratégiájának megvalósításában.

A 2012. májusában bejelentett kiválással létrejött leányvállalatok:

  • Synergon Backoffice Ügyvitelszervezési Szolgáltató Kft. Synergon Backoffice Kft.
  • Synergon Outsource Szolgáltatási Rendszerek Kft. Synergon Outsource Kft.
  • Synergon Inforend Egészségügyi Megoldások Kft. Synergon Inforend Kft.
  • Synergon SoftCon Szoftverfejlesztő és Tanácsadó Kft. Synergon SoftCon Kft.
  • Synergon Infosource Közlekedésinformatikai Szolgáltatások Kft. Synergon Infosource Kft.

2012. augusztusában létrehozásra kerül a Synergon InfoCom Kft.

2012. októberében Jutasi Zoltán a Synergon Informatika Nyrt. vezérigazgatója által tulajdonolt NAVIGATOR Investments Zrt. 7.06 százalékos részt szerzett a Synergon Informatika Nyrt ben.

2012. novemberében a értékesítésre kerül a cseh leányvállalat az Infinity a.s.

2012. decemberében a SYNERGON Informatika Nyrt. felvásárlás révén meghatározó tulajdont szerez az NK ServicesMagyarország Kft ben, a Wiera Csoportban Wiera Kft. és AccessPoint Kft., az Infirio Kft ben, a GPSCom Kft ben, valamint egy - az Adatvilág Kft. által megvalósuló adatközponti fejlesztés helyszínéül szolgáló, közel 500 ezer m2 területű ipari ingatlanban.

2013. januárjában Jutasi Zoltán a Synergon Informatika Nyrt. vezérigazgatója által tulajdonolt NAVIGATOR Investments Zrt. további tulajdoni hányadot szerez a Synergon Informatika Nyrt ben, így általa birtokolt részvények száma 1.089.326 darabra, a teljes befolyás mértéke 11.71 százalékra nőtt.

2013. augusztusában a SYNERGON Informatika Nyrt. a NAVIGATOR Informatika Zrt. és annak 100%-os tulajdonú leányvállalatának a Vilati Zrt nek a felvásárlására irányuló tranzakció lezáráska került, mely akvizícióval tovább bővítette a Synergon-csoport leányvállalatainak számát.

2013. októberében Jutasi Zoltán lemondott a SYNERGON Informatika Nyrt. Igazgatótanácsi tagságáról, amellyel az Igazgatótanácsban betöltött elnöki pozíciója is megszűnt. Az Igazgatótanács elnökévé Gansperger Gyulát a Morando Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatóját választotta elnökévé. Még ebben a hónapban a NAVIGATOR Investments Zrt. SYNERGON Nyrt-ben meglévő részesedése, korábbi értékpapír-kölcsön ügyletek zárása eredményeként 15.85%-ról 1.473.991 db 8.33%-ra 774.549 db csökkent.

2013. novemberében a SYNERGON Informatika Nyrt. Igazgatótanácsa jóváhagyta a Társaság 100 százalékos tulajdonában álló SYNERGON Softcon Kft. teljes üzletrészének értékesítését az SDA DMS Zrt., mint vevő részére.

2013. december 9-én a Társaság közgyűlése az Igazgatótanács tagjává választotta Papp Csabát és Pap-Józsa Dávidot.

2013. december 31-én a november elindított működést racionalizáló folyamat részeként a SYNERGON bejelentette, hogy megkezdte a korábban felvásárolt és időközben átértékelt vagyonelemek értékesítését. A SYNERGON vezetésének döntése szerint 2013. december 30-án megkötött szerződéssel a SYNERGON Informatika Nyrt. eladta a 100 százalékos tulajdonában álló Adatvilág Kft-t - a CENTERDATA Zrt-nek 2092 Budakeszi, Fő út 155.; cjsz.: 13-10-041348. A fenti tranzakciót megelőzően megkötött szerződések alapján a Synergon Informatika Nyrt. kizárólagos tulajdonába kerültek az Adatvilág Kft-től az M1-94 Innovációs Kft. és az M1-94 Park Kft. 100%-os befolyást biztosító üzletrészei, amely társaságok kizárólagos tulajdonát képezik a Synergon-csoport által a 2013. év elején megkezdett adatparki beruházás helyszíneit képező ingatlanok. Az Adatvilág Kft. értékesítésével egyidejűleg megkötött szerződés alapján a SYNERGON Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló SYNERGON Outsource Kft. értékesíti az általa birtokolt Nav-Invest Kft t amelynek tulajdonát képezik a Navigátor Zrt. és – ez utóbbi társaság útján – a Vilati Zrt. társaságok - a CENTERDATA Zrt nek.Az értékesítéssel a SYNERGON Csoport mérlegében lévő kötelezettségek lízingek és egyéb finanszírozások - 2013. szeptember 30-i értéken számítva - összesen 2.3 milliárd forint értékben kerülnek ki a cégcsoport konszolidált mérlegéből. A fenti tranzakciókkal egyidejűleg megkötött szerződések alapján a SYNERGON Informatika Nyrt. tulajdonába kerül a Game Server Invest Kft. 8500 Pápa, Huszár ltp 4/A. III. em. 2.; cjsz.: 19-09-515448 100%-os befolyást biztosító 743.900.000 Ft névértékű üzletrésze és annak leányvállalata a Közlinform Kft. 3531 Miskolc, Kiss Ernő utca 19.; cjsz.: 05-09-024974 100%-os befolyást biztosító 413.500.000 Ft névértékű üzletrésze, továbbá az ügylet révén a SYNERGON Outsource Kft. tulajdonába kerül az ITSSM Informatikai Kft.4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 5. fszt. 3.; cjsz.: 15-09-080046 100%-os befolyást biztosító 420.500.000 Ft névértékű üzletrésze. A portfolio tisztítással egyidőben az Adatvilág Kft. a Synergon Informatika Nyrt-vel 2013. április 3-án kötött kölcsönszerződés alapján kapott 500.000 db SYNERGON Informatika Nyrt. SYNERGON részvényt a mai napon a Synergon Informatika Nyrt. részére visszaadta, így a korábbi értékpapír-kölcsön ügylet zárása eredményeként a Synergon Informatika Nyrt. saját részvény állománya 10.99%-ról 1.022.150 db 16.36%-ra 1.522.150 db emelkedett. A NAVIGATOR Investments Zrt. Synergon Nyrt-ben meglévő részesedése, tőzsdén kívüli ügyletek alapján 8.32%-ról 774.549 db 4.29%-ra 399.549 db csökkent. A RUPEXA Limited Synergon Nyrt-ben meglévő részesedése, tőzsdén kívüli ügyletek alapján 10.05%-ról 934.979 db 6.02%-ra 559.979 db csökkent.

2014. januárjában Gansperger Gyula lemondott az Igazgatótanácsban betöltött elnöki pozíciójáról. Az Igazgatótanács elnöknek választotta Dobos Attila vezérigazgatót

2015. szeptemberében a cég csődeljárást kezdeményezett maga ellen, azon indoklással, hogy az egyik leányvállalata csőbe került és ez az egész cégcsoport létét bizonytalanná tette.

2016. januárjában végleg eldőlt, hogy a céget kivezetik a Budapesti Értéktőzsdéről, ez egyes vélemények szerint nem volt más mint pénzkimentés a vállalatból a menedzment által.

Free and no ads
no need to download or install

Pino - logical board game which is based on tactics and strategy. In general this is a remix of chess, checkers and corners. The game develops imagination, concentration, teaches how to solve tasks, plan their own actions and of course to think logically. It does not matter how much pieces you have, the main thing is how they are placement!

online intellectual game →